Román kori ládák
Ebből a korszakból szép számmal maradtak ránk rácsok, ajtó- és ládavasalatok. Az egyszerű szegecselt laposvaskötés jellemző rájuk. A vasalás főleg gyakorlati célt szolgált, és fejlődése szorosan kapcsolódik az építészetben alkalmazott díszítőelemekéhez. Abban az időben az ajtókat gyakran borították színes vagy festett bőrrel, itt a vasalás még jobban érvényesült. A román kor legfontosabb bútordarabja a láda volt, ahol a vasalás teljesen megegyező volt az ajtóvasalásokkal. Az épületeken található rácsok egyszerűek, keretekből vagy függőleges rudakból álltak. A függőleges rudak közé C vagy S alakú csigákat helyeztek díszítésül.
Az iparművészet egyes ágainak fejlődésénél az anyag és a technika erőteljesebben meghatározó, mint a festészetnél, szobrászatnál, ezért a kovácsoltvas-művesség fejlődését is elsősorban az anyag és a technika elsősége jellemzi. A művészi kovácsolás kezdeteinél a megformálandó rúdvasat és lemezt a mester kovácsolta ki tömbökből, vagyis ő maga állította elő és dolgozta fel. Később, de még a kohászati nagyipar kialakulása előtt, hámorokban kezdetleges gépi berendezésekkel, vízikerékkel, majd gőzgéppel meghajtott kalapácsok kovácsolták ki az alakításra alkalmas fémeket.
A XIX. században az egyre tökéletesebbé váló hengerművek már nagyipari módszerekkel gyártották a hengerelt vasat, a mintás vasrudat, a profilvasat. A XX. század elején bevezetett lánghegesztés, később pedig a légkalapács új technikát követelt a kovácsoltvas-művességtől; mindezek hatással voltak színvonalának, módszereinek fejlődésére. A vasművességnek ebben az ágában a kovácsvasat használták és használják ma is. Ez hidegen is hajlítható és kalapálható, fehéren izzó állapotában pedig megpuhul, nyújtható lesz, egymáshoz rögzíthető (tűzihegesztés).
Iparművészeti jelentőségét tetszés szerinti formálhatóságával érte el. Régóta vasból készülnek a szerszámok, gépek, fegyverek is, ezek tárgyalását azonban most mellőzzük, és a vasművességnek csupán azzal a területével foglalkozunk, amely napjainkban az iparművészet körébe tartozik. Az elmúlt korokban különböző igényeket elégített ki a kovácsoltvas-művesség. A vasat tartóssága és szilárdsága igen alkalmassá tette arra, hogy főleg épületekre ajtók, kapuk, ajtófogók, ajtókopogtatók, ajtóvasalások, reteszek, kilincsek, ablak-, erkély-, lépcső-, lunettarácsok, cégérek, zárak készüljenek belőle. A kovácsoltvas azonban nemcsak az építészet szerves kiegészítője volt, hanem a belső berendezésben is szerepet kapott, így kandeláberek, gyertyatartók, csillárok, kandallórácsok, szentélyrácsok, tűzikutyák, vasalt ládák is készültek ezzel a technikával.
A művészi kovácsolással készült szerkezetek anyaga az alacsony széntartalmú vas, a lágy kovácsvas. Ez hajlítható, kalapálható hidegen is, melegen jól nyújtható, formálható, kovácsolható és tűzben hegeszthető. Iparművészeti jelentőségét könnyű formálhatóságával érte el.
A vas felhasználásának kezdetén a munkákhoz szükséges alapformákat, a rúdvasat, a lemezt a mester maga kovácsolta ki tömbökből. A 14. századtól kezdve vízikerék meghajtású lengőkalapácsokkal hámorok készítették, majd az ipari forradalom beköszöntével hengerművek gyártják e félkész termékeket: a hengerelt vasat, a mintás vasrudat, a profilvasat, stb. Az évszázadok során nemcsak az anyag előállításának módja változott, hanem a megmunkálása is. A vas felhasználásának kezdetétől a 19. század végéig a hegesztés tűzben történt. A 20. század elején a lánghegesztés forradalmasította a sok munkát igénylő tűzi hegesztést, majd pedig a teret hódító légkalapács már más technikát diktált a kovácsoltvas-művességnek; mindezek hatással voltak színvonalának, formájának fejlődésére.
Legegyszerűbb kovácsmunka a vágóval történő alakítást, irdalásnak nevezzük. A kovácsolás vas művészi formálásának alapja. Az izzásig felhevített vasat az üllőn kalapáccsal a kívánt formára alakítják, így lehet nyújtani, duzzasztani, hajlítani, csavarni, lapítani, domborítani, hegeszteni. Jelentős formálási mód a domborítás. Különféle díszítőelemek alakíthatók ki a vasrudak egymásra lapolásával, egymáson való átfűzésével, több rúdnak egy vagy több gyűrű által köteggé kapcsolásával. A kovácstűzi forrasztás két darab összeerősítésének ősi módja, de régtől használják a szegecselést is, amely az elemek perforálását és különféle szegekkel való egybefűzését jelenti. A szegeket ajtópántok, vakpántok felerősítésére is használják, és a szegfejek ritmikus sorai dekoratív hatást keltenek.